BARCZA GERGELY: SZÍNKÖR
Az utóbbi években kezdtem el olyan használt diakereteket gyűjteni, amikből korábbi tulajdonosaik nem szedték ki képeiket, pénz vagy helyhiány miatt megváltak tőlük. Ezek a kidobásra ítélt, 1970-es, 80-as években készült képek jelentik munkám kiindulópontját. Nem akartam egy új Horus Archívumba kezdeni, a pár ezer darabos gyűjtemény más szempontból érdekelt.
A fénykép talán legrégibb funkciója, hogy megörökíti a családtagok életének fontosabb pillanatait. Szinte lényegtelen maga az esemény, a fontos, hogy meglegyen. A digitális fényképezés elterjedésével a család életének diára dokumentálása megszűnt, az ingyenesen feltölthető web-es fényképalbumok és blogok korában már senki nem pazarolja az idejét és pénzét filmre, keretezésre, nem nézegetik az addig nagy becsben tartott képeket. Családi nyaralások, esküvők, gyerekek első lépései, óvodai-, iskolai ünnepségek, első színes TV-k, új Trabantok, de oktatóanyagok, gazdaságpolitikai előadások is a kukába kerültek.
Eleinte - a képek "retro" hangulata mellett - megdöbbentett az élmény, hogy tulajdonképpen idegenek életében turkálok, ezek a képek ugyanis - a mai internetes fórumokon található, hasonló képekkel szemben - csakis egy szűk közönség számára készültek. Készítőik nem szánták fotóikat a nagy nyilvánosság elé.
Amellett, hogy a képeket elkezdtem egyre jobban megismerni, érdekelt, hogy a diák retro hangulata csak a témáknak és a szereplőknek, tárgyaknak köszönhető-e. Úgy gondolom, hogy a képek színvilága legalább annyira meghatározó. A nyersanyag öregedéséből, elszíneződéséből adódó torzulások a digitális gépekkel készített családi fotóknál már nem léteznek. A merevlemezeken tárolt információk ilyen módon nem változnak. Talán - mióta egyszerűen és olcsón hozzáférhetőek a teljes automatikával felszerelt, program-választós gépek - kevesebb lett a technikailag rossz, alul- vagy túlexponált kép is.
A diákat beszkenneltem, és egy internetről letölthető program segítségével - egy dia színét átlagolva, pixelként értelmezve - megnéztem milyen színtónusok milyen arányban szerepelnek a gyűjteményben.
Ezt a színkört összehasonlítottam a saját, digitális géppel készített képeim, illetve internetes albumokból gyűjtött képek színkörével. Az eredmény nagyjából mindig ugyanaz volt: A diák színköre "teljesebb" volt. Hogy ez minden hasonló paraméterekkel lefuttatott válogatásnál így van-e, vagy ez csupán az említett lehetséges okoknak köszönhető-e, azt nem tudom.
A leszámolt színkört a program által készített recept szerint ténylegesen is kiraktam, és a diázás összes nehézségét és időigényességét a nyakamba véve egy egyedi tárgyat hoztam létre.
Munkám első részében az érdekelt, hogyan változik meg ezeknek a képeknek a jelentése pusztán attól, hogy figyelmet fordítunk rájuk, illetve eredeti közegükből kiszakítva kiállítótérbe kerülnek.
Barcza Gergely, 2009.
///
GERGELY BARCZA: SLIDE COLOR WHEEL
In recent years, I have started collecting used slide strip frames, which their former owners didn’t remove the images from, but got rid of due to the lack of money or space. My work stems from these photographs taken in the 1970s and 1980s, and sentenced to disposal. I never intended to start a new Horus Archive; I found this few thousand items collection interesting from a different aspect.
It is probably the oldest of all the purposes of photography to document the most important moments of the family. The event itself is almost irrelevant, capturing it is what matters. With the spreading of digital photography, the documenting of family life onto slide strips ceased to exist; in our age of free online photo albums and blogs, nobody wastes their time and money on film and framing, and we stopped looking at our once-precious pictures from time to time. Family vacations, weddings, first steps of children, kindergarten and school celebrations, first color televisions, new Trabants, even educational materials and economic presentations became discarded.
In the beginning – besides the ‘retro’ atmosphere of the photographs – I was shocked by the experience of exploring the lives of others; namely, these pictures – as opposed to the similar images found on Internet forums – had been intended for only a very small audience. The creators did not want these pictures to be seen publicly.
Besides getting increasingly acquainted with these photographs, I became interested in whether their retro atmosphere originated only in the themes together with the depicted characters and objects. I believe that the color palettes of these photographs are just as determining. The distortions resulting from the aging of the raw material and the discoloration don’t exist anymore in the family photographs of our age taken by digital cameras. The information stored on hard drives do not change in this way. Possibly, since full automatic cameras with program selection options became cheap and available, there have been less technically bad as well as under- or overexposed photographs.
I scanned the slide strips, and used a downloadable software (which averages the colors of a slide and interprets them as pixels) for examining the color tones and their proportions in this collection.
I got a color wheel, which I compared to the color wheel of my own photographs taken by a digital camera, and to the color wheel of images collected from online photo albums. The results were almost the same every time: the color wheels of the slide strips were “fuller.” I do not know if it is generally true for every selection along the same parameters, or it is the result of the possible reasons mentioned above.
I used the recipe created by the program to actually build the calculated color wheel, and I shouldered all the difficulties and the time-consuming nature of handling slide strips to create a unique piece of work.
During the first section of my work I examined how the meaning of these photographs is altered by the mere fact of turning our attention to them and putting them in an exhibition space, ripped out of their original context.
Gergely Barcza, 2009.
