GYENIS TIBOR: VIDÉKI KIRÁNDULÁS
Egy túrára készülődve azért pakoljuk össze izgatottan a legszükségesebbeket, hogy magunk mögött hagyjuk mindazt, amit kényelmünk kedvéért gondosan összerakosgattunk. Valójában sokkal több mindent cipelünk a zsákban, mint gondolnánk.
A szemlélődés tárgya és maga a szemlélődés funkciója is azzal szembesít, hogy szakadatlanul újjá kell építenünk a tájat, legyen az ipari táj, vagy érintetlen vadon. Más tudással lépegetünk a sziklás meredélyen és más eszméket használunk egy csendes patak partját figyelve.
Ezen a kiállításon agresszíven a kép közepére kerülnek azok a szűrők, amik döntően befolyásolják, miként tekintünk a képre. Az egymáshoz nem illeszkedő szegmensek kollázsszerű alkalmazása első ránézésre a szürrealizmust idézi. A képek közepén szereplő tárgyak azonban a nézői attitűdökből nyerik formájukat, és válnak valóságos, a tájjal együtt fényképezhető objektekké.
Olyan tájakat láthatunk, ahol arra vonatkozó javaslatok is megjelennek, hogy milyen érzésekkel és asszociációkkal tehetjük szelídebbé vagy éppenséggel ellenségesebbé sétánk környezetét. Cserélgethetjük szűrőinket kedvünkre, hiszen valahogy véletlenül ottmaradt a képen a hátizsák, ahogy az érintetlen tájat fényképeztük.
Gyenis Tibor, 2004.
A képek a Magyar Fotográfiai Múzeum jóvoltából láthatóak.
///
TIBOR GYENIS: COUNTRYSIDE EXCURSION, 2003
Tibor Gyenis belongs to that ever-growing circle of visual artists who interpret the semblance of authenticity inherent in photography as an absurdity and reflect on our superficial ideas generated by the visual mediums and technologies. However, Gyenis modulates this chain of associations with further personal visions, thus providing a plastic insight into his own mental world, emotions, or his intimate relationship with nature.
Antal Jokesz, 2005.
(c) Courtesy of Hungarian Museum of Photography
Az alkotó elérhetősége / Artist's contact information:
www.travelexp.hu