KUDÁSZ GÁBOR ARION: TURISTÁK A TÁJBAN
Tízezer, egymillió, hatmilliárd, szinte elképzelhetetlen számok, ha emberekről van szó, egy szobában néha már a tíz is sok. Miért gyűlnek össze emberek egy helyen, hogyan őrzik meg egyéniségüket, egyáltalán milyen emberek, és milyen cél érdekében fognak össze, ha összefognak, vagy csak véletlenül keverednek el egymás között? Boldogabbá teszi-e őket az együttlét, és a kívülálló szemlélő számára nem válnak-e nevetségessé összefogásukban? Szüksége van-e egy tömegesemény résztvevőinek a nagy létszám nyújtotta igazolásra ahhoz, hogy jól érezzék magukat, mintha az bizonyíték volna arra nézve, hogy nem hibáztak, hiszen mások is itt vannak, így ők maguk is jókor vannak jó helyen?
Tudjuk, hogy az ember társas lény, de a tömeg már nem társaság. Valahol véget ér a csoport, amiben minden résztvevőnek érzékelhetően alakító szerepe van, és elkezdődik egy másik, nagyobb léptékű szerveződés. A tömegben jól megfigyelhető a társas magány, az önként vállalt uniformizálódás és frusztráció. Ebben a léptékben a tagok közötti személyes szintű interakció már elveszti természetességét, a homogenitást akadályozó zajjá, a szervezés hiányosságaiból adódó zavar megnyilvánulásává válik. Felváltja a leegyszerűsített kérdésekre válaszoló jelszavakban gondolkozás. A tömeg gátat állít a higgadt párbeszéd elé, ezért támogatják a diktatúrák és azok, akik szeretnek a zavarosban halászni. Egyedül mindenki elkerülné a tömeget, mégis az emberek ösztönösen keresik azokat a helyzeteket, ahol a tömeg kialakulása valószínű. Léteznie kell egy változó határvonalnak, ahol a csoport még nem olvad a tömegbe, ahol a homogén massza előterében felfedezhető a boldogságot kereső ember.
Kudász Gábor Arion
///
GÁBOR ARION KUDÁSZ: TOURISTS IN ENVIRONMENT
When denoting humans, 6 billion, 1 million, even 10,000, seem beyond one’s grasp: even ten people may be too many for a room. Why do people gather in a particular place, and how do they preserve their individuality? What kind of people are they anyway? What is the purpose they unite for – if it is unity, and not chance mixing? Are they happier together? Does their union not make them ludicrous in the eyes of the outside observer? Do the participants of a mass event need the justification provided by their number to feel good, as if it were a proof of a good choice: since others are also present, this must be the right place at the right time?
We know man is a social animal, but a crowd is not company. Somewhere the group ends in which every participant has a perceptibly formative role, and another, larger-scale organization begins. Social loneliness is a common occurrence in a crowd, as is voluntary uniformity and frustration. On this scale, the personal interaction of members loses its natural quality, becomes noise that hinders homogeneity, an unwanted manifestation of poor organization. It is replaced by thinking along rallying cries that answer simplistic questions. The crowd sets an obstacle to dispassionate dialogue, which is why it is favored by dictators and whoever likes to fish in troubled waters. Any individual would shun a crowd, yet people instinctively seek those situations where the formation of a crowd is likely. There must be a shifting boundary, where the group still does not melt into the crowd, where in the foreground of the homogenous mass man seeking happiness is still identifiable.
Gábor Arion Kudász
///
Az alkotó elérhetősége / Artist's contact information:
