NÉMETH HAJNAL: PARACOMFORT, LIFESTYLE-LESS
M.E.: Némelyik fotósorozatodban domináns szerepet kap egy erős, habár képileg visszafogott női érzékiség megidézése. A zavarba ejtő testközelséget és a textúrákat hangsúlyozó fotóid sugározzák ezt az érzékiséget. Tudatos témaként akartad feldolgozni a női szexualitást?
N.H.: Ez leginkább talán a LifeStyle-less sorozatra jellemző. (A cím szójátékra épül, szó szerinti fordítása ugyan „életstílus nélkül”, de a LifeStyles ugyanakkor egy óvszer márkaneve.)
Itt annak ellenére, hogy a felvételek külső térben, a szabadban készültek, a terepet erősen átalakítottuk, a felvétel igényeihez igazítottuk. A pázsitot, a sziklákat, és a bőrfelület részleteit átfestettük, így a természet mesterségessé tétele elidegeníti és egy más síkra helyezi a jelenetek intim meghittségét. De az egyébként teljesen visszafogottan ábrázolt érzékiség és intimitás inkább eszköze, mint témája a munkának. Karokat, lábakat látunk interakcióban, kék, arany és bőr-arany színekben. A mindennapi banális cselekvésekben (borotválás, sebtapasz felrakása, mézcsorgatás…) megnyilatkozó testiségen és érzékiségen túl metafizikai utalások sora fedezhető fel – ezt hivatott alátámasztani az “ikonikus” kék-arany alapszín.
M.E.: A Paracomfort (1999.) című sorozatod mind esztétikai kvalitását, mind koncepcióját tekintve mintha kilógna a korai sorozataid közül. Szinte egy nézőközönség nélkül zajló performansz dokumentációjának is tekinthető. Professzionális hegymászószerelésben fellógattad magad egy kabinszerű, szűk hálószoba mennyezetére. A kitekert és meggyötört testhelyzetekben készül önarcképekkel, mintha a 7o-es évek önmarcangoló, egzisztencialista performansz hagyományát idéznéd meg.
N.H.: Ha képek világa emlékeztet is ugyan a 70-es évek performanszaira, ez nem volt szándékos. Legtöbb munkámnál nem szeretem az értelmezést egyetlen meghatározott irányba terelni, és nem használok ennyire közvetlen történeti referenciákat.
Önarcképnek sem mondanám a Paracomfortot, mint ahogy nem tekinthető önarcképnek egyetlen fotó sem, melyen én szerepelek. Ezeknél a munkáknál csupán behelyettesíthető modellnek tekintem magam, melyet egyébként később meg is teszek: 2006-ban a tér és emberi test kapcsolatát elemző felvételeken már nem én vagyok a modell.
A Parakomfort tehát igazából nem a saját felfüggesztésemről szól, hanem a kényelem fogalmának “felfüggesztéséről”. Ez inkább torna vagy balett, mint önkínzás. Az emberi test és a tér kitekert, erőltetett kapcsolatáról szól, ahol az ember saját testét geometrikus formákhoz csavarja, igazítja, erőlteti. Itt érdemes megjegyezni, hogy a címek különösen fontosak munkáim esetében, azonnal adnak egyfajta tájékozódási irányt, fogódzót.
A “komfort” fogalmát megvizsgálva az a jelenség foglalkoztatott, hogy a kényelmet szolgáló multifunkcionális város terei és tárgyai, az épületek, az utak, a közlekedés, a teljes infrastruktúra amellett, hogy könnyítenek fizikai terheinken, gyorsítják és egyszerűbbé teszik életünket, ugyanakkor egy időben és térben jól kiszámított és kiépített mátrixot, börtönt alkotnak, melyben természetes életigényünk és életerőnk leszűkített keretek között kénytelen érvényesülni. Ez nem csak a test megkötözése, de a lélek és a szellem elfojtása is. És akkor még nem beszéltünk a gazdasági és kommunikációs “totális kontroll hatékonyságáról”. “A kényelem börtöne…” -mondhatnánk.
Ilyen szempontból a legtöbb fotómunkám “szimbolikus” elemekkel terhelt, olvasható képi nyelv, tehát visszatérve az első kérdésedbe foglalt megállapításra: ezek a képek inkább egy többszintű narratívát önmagukba foglaló “sűrítmények”, mint kiragadott valóságok.
Részlet a beszélgetésből Molnár Edittel – megjelent a Mai magyar fotóművészet című katalógus-sorozat 5. számában, Faur Zsófia / Ráday Galéria kiadásában 2010-ben.
///
HAJNAL NÉMETH
M.: In some of your photo series, a strong but at the same time restrained female sensuality plays a dominant role. Your photos radiate eroticism through embarrassingly close body-images, and textures. Was it a conscious decision to deploy the theme of female sexuality?
N.: This is mainly valid for the LifeStyle-less series. (The title is based on a pun, as the literal translation would mean 'without lifestyle', yet 'LifeStyles' is a condom brand at the same time.)
Although the images were taken outdoors, the area was transformed according to the needs of the photographing. By making nature more artificial through the repainting of the grass, rocks and details of the skin, a more isolated atmosphere has been created instead of a highly intimate sequence of scenes. Although sensuality and intimacy are present in the work, they are not the work's main theme but only the means. The viewer is confronted with a mélange of arms and legs in interaction, glittering in blue, gold and skin-like gold colours. Looking beyond the banal, voluptuous and erotic everyday activities such as shaving, putting on a plaster, or dripping honey, one can discover a whole range of metaphysical allusions - strengthened by the 'iconic' blue-gold colour.
M.: The series entitled Paracomfort (1999) seems to stand out both from an aesthetic quality and conceptual point of view from your early works. It can be interpreted as a documentation of a performance without audience. You let yourself hang from the ceiling of a cabin-like, narrow bedroom in a professional mountaineer outfit. One could have the impression that through the self-portraits you evoke the self-torturing, existentialist performance tradition of the 1970s.
N.: Even though the photo's atmosphere might evoke the performances of the 1970s, it was not done on purpose. In most of my works I do not like to define the exact implications of my photos, thus I do not use such obvious historical references.
I would not consider Paracomfort a self-portrait either, as none of my photos can be considered as such. In these works I only regard myself as a substitute model. Since 2006 I am no longer the model in my photos in which I explore the relationship of space and human body.
Thus, Paracomfort is not talking about my own suspension, but the suspension of the notion of comfort itself. This is more like gymnastics or ballet, but not self-torment. It represents the complex and forced relationship of human body and space where one adjusts, twists and turns his or her body according to geometrical forms. I would like to emphasize that the titles are really important in my works; they give direction and reference right away.
Through the exploration of the notion of 'comfort' I wanted to dive deep in the phenomenon of comfortable multifunctional city spaces and objects, buildings, roads, transportation, and complete infrastructure. Even though they relieve our physical burdens, and make our lives simpler and easier, they nevertheless, erect a well-planned matrix of prison where people have to lead a truly limited life-style. This means not only the binding of the body, but also the strangling of soul and spirit. And what is more, we have not even mentioned the efficacy of absolute economic and communication control. 'A prison of comfort', one could say.
From this point of view, most of my photos have some interpretable, symbolical elements. So referring back to your statement in your first question, these images are rather 'concentrates' of many-layered narratives than patches of reality.
Az alkotó elérhetősége / Artist's contact information:
http://hajnalnemeth.com/works/
