PÁLYI ZSÓFIA: BALATON, A MAGYAR TENGER
Ez a hosszútávú dokumentarista projekt a Balatonról, Közép-Európa legnagyobb taváról szól. A képek hordozzák azt a kelet-európai hangulatot, ami évről-évre tűnik el a modernizáció következtében.
Az 1960-as, 70-es években kedvelt turista úti célpont volt a tó, ahol számos munkásosztálybeli magyar és külföldi találkozott, akik a Keleti Blokkból érkeztek. Egyúttal találkozóhelyként szolgált a kelet- és nyugat-németek számára is, akiket 1989-ig a berlini fal elválasztott egymástól, viszont ide szabadon utazhattak és itt tudtak találkozni. A kommunizmus bukásával, a régió veszített népszerűségéből, meglehetősen lepukkant és már csak a magyarok látogatták. Azonban napjainkban új reneszánszát éli. A külföldi turisták újra felbukkantak, de a tó régi bája még mindig érződik.
Első pillantásra a képek egy tenger érzetét keltik határtalan horizonttal. Valójában a víz, mint tudjuk, nagyon sekély, átlagosan mindössze három méter mély. A fényképeken az illúziók ugyan szertefoszlanak, a Balaton mégiscsak egy tó marad csupán. A magyarok egymás között ironikusan mégis magyar tengerként gondolnak rá.
Pályi Zsófia, 2013.
///
ZSÓFIA PÁLYI: BALATON, THE HUNGARIAN SEA
Lake Balaton is the biggest lake in Central Europe. The pictures show the Central European flavour that is fading away year by year because of cultural changes. During the 1960s and ‘70s, it was a major tourist destination for working class Hungarians and people from the Eastern Bloc. It also served as a meeting point for Eastern and Western Germans who were separated by the Berlin Wall until 1989 but could still travel and meet here. After the collapse of Communism, the region become less popular, slowly becoming dilapidated, visited only by Hungarians. However, a new renaissance can be felt now; foreign tourists appear again.
At first glance, the scenery of Lake Balaton evokes a coastal resort with an endless horizon. But in fact, the water is very shallow, reaching only ten feet on average. The illusions unfold and Balaton remains only a lake although, among the local people in Hungary, it is still said to be the Hungarian Sea.
Zsófia Pályi, 2013.
Az alkotó elérhetősége / Artist's contact information:
www.zsofiapalyi.com
info@zsofiapalyi.com