ZÖLD LÁSZLÓ
Idegen embereket fotóztam, komponáltam, szerettem éveken keresztül. A nagyítások elkészültek, a kiállításokat megrendeztem, a képekből könyvet készítettem. És a nézőink? Ők mindannyian különböző értelmet és érzéseket merítenek belőlük, de csak én emlékeket. Mostanában személyesebb emlékeket próbálok megőrizni.
Úgy tűnik, ami igazán fontos feledésbe merül. Csak megtörténik a maga szépségében. A művek nem idéznek pontosan. Számtalan valaha élt ember ragyogó cselekedete, érintése, szava akár a világ legeldugottabb falvaiban, amelyről nem szól krónika, sem művészet, mégis értékesítették a világnak azt a percét. Nem akarok ilyen perceket elvesztegetni az alkotás kényszere miatt.
Zöld László, 2003.
A képek forrása a Pécsi József Fotóművészeti Ösztöndíj beszámoló kiállításának 2003-2004. évi katalógusa.
///
LÁSZLÓ ZÖLD
I photographed, composed, loved strangers for years. The enlargements are ready, the exhibitions have been arranged, the album of these pictures has been published. What about the viewers? They all find different meanings and emotions in them; it is only me who find memories in them. Nowadays I try to preserve more personal memories.
Really important things seem to fall into oblivion. They only happen in their pure beauty. Works of art can never recall them precisely. There are countless wonderful deeds, touches; words of people once lived even in villages in the back beyond, which are not recorded in history or art, which still managed to make a moment precious. I do not want to waste these moments by forcing creation.
László Zöld, 2003.
Image source: catalog of József Pécsi Photography Grant 2003-2004
